#Magyar Közlöny




Kínos baki a közlönyben: megelőlegeztek egy fontos kinevezést
 

Kínos baki a közlönyben: megelőlegeztek egy fontos kinevezést

A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára szerint adminisztratív hiba lehetett, hogy a Magyar Közlöny múlt pénteki számában megjelent Szabó Hedvignek, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává történő kinevezése. Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, könnyen lehet, hogy hibázott a kormány az ügyben, a kinevezés ügyét pedig érdeklődéssel figyeli.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Új felelős szerkesztője van a Magyar Közlönynek
 

Új felelős szerkesztője van a Magyar Közlönynek

A Magyar Közlöny és a közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítő felelős szerkesztőjének Salgó László Pétert jelölte ki Trócsányi László igazságügyi miniszter – az erről szóló utasítás a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.

MTI MTI

Megvan Pálinkás József új feladata
 

Megvan Pálinkás József új feladata

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátásához kormánybiztossá nevezi ki Orbán Viktor miniszterelnök Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét június 12-étől az év végéig – olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.

MTI MTI




Megint kapott egymilliárdot a kormánytól Rákay Philip programja
 

Megint kapott egymilliárdot a kormánytól Rákay Philip programja

Tavaly közel egymilliárdot, idén pedig konkrétan egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetési tartalékból a Rákay (Philip) Kálmán MTV-intendáns ötlete nyomán elkészült "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" elnevezésű kulturális program megvalósítására.

hvg.hu hvg.hu

Újabb stratégiai partnerre talált a kormány
 

Újabb stratégiai partnerre talált a kormány

A kormány a külgazdasági és külügyminisztert hatalmazta fel, hogy stratégiai együttműködési megállapodást kössön a Takata Safety Systems Hungary Kft.-vel. A felhatalmazásról szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

MTI MTI



Dehogy tárgyal Orbán a Sorsok Házáról
 

Dehogy tárgyal Orbán a Sorsok Házáról

Bár a választások előtt a kormányfő azt ígérte, a Sorsok Házával kapcsolatos fenntartások miatt párbeszédet javasol a zsidó szervezetekkel az áprilisi választásokat követően. Ehelyett a Magyar Közlöny pénteki számában az jelent meg, hogy a kormány felhatalmazást ad az egykori józsefvárosi pályaudvar helyén kialakítandó múzeum felépítéséhez és működtetéséhez szükséges szerződések megkötésére, és hogy a program további épületek rekonstrukciójával bővüljön.

hvg.hu hvg.hu


Egymilliárdot ad a kormány komolyzenei koncertekre
 

Egymilliárdot ad a kormány komolyzenei koncertekre

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezésére, a Concerto Akadémia Nonprofit Kft. programjaira és a magyar komolyzenei koncepció előkészítésére csoportosított át a kormány egymilliárd forintot.

MTI MTI

Egyre közelebb vagyunk a gázárcsökkentéshez
 

Egyre közelebb vagyunk a gázárcsökkentéshez

Megjelent a Magyar Közlöny 37. számában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendelete a földgáz rendszerhasználati díjakról. Ez a rendelet egyike azoknak az április 1-jén hatályba lépő jogszabályoknak, amelyek lehetővé teszik a lakossági földgáz árának 6,5 százalékos csökkentését.

MTI MTI

Elindul a nemzeti szívinfarktus-regiszter
 

Elindul a nemzeti szívinfarktus-regiszter

Negyedévente be kell jelentenie a kezelőorvosoknak a szívinfarktussal kapcsolatos megbetegedéseket a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter részére. Az első adatszolgáltatást április 15-éig kell teljesíteni - áll Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter új rendeletében, amely a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

MTI MTI